Történetünk

Ha időutazásra jönne hozzánk, nálunk érdekes emberekkel találkozna. Ismerkedjen meg történetünkkel, röviden megírtuk.

 

Hogyan lett egy pincéből villa?

A BACCHUS APARTMAN - BORBARLANG VINOTÉKA épületének története az 1700-as évekig nyúlik vissza. A manapság borboltként és közösségi helyiségként működő pince egy része nagy valószínűséggel még az 1700-as évek közepén épült, hogy a környékbeli szőlők termését befogadja.

A ház első ismert tulajdonosa az 1800-as évek végéről a pesti Horváth család. Ők a meglévő kis borospincét megnagyobbították, mellé egy másikat is építettek, föléjük pedig egy présházat és egy impozáns nyaralót húztak. A kész épületet lányukról „MÁRTA-LAK”-nak nevezték el.

Az 1920-as években a villát mezőszegedi Szegedy Georgina (Gina) és annak férje Dr. Pető Ernő szombathelyi sebészorvos vásárolta meg. Gina földesúrnő a ház körüli szőlők, valamint a szomszédos kúria tulajdonosa volt, és birtokát egy vendégházzal akarta bővíteni. Az épület új neve: „GEORGINA- LAK” lett.

 

„Angol beteg” a házban…

„A vendégek névsora lenyűgöző: Herczeg Ferenc írótól gróf Almásy László utazóig („Az angol beteg”), Ferenc bajor hercegtől Vas vármegye arisztokráciájának színe-javáig, páratlan volt a vendégjárás.”* Georgina a badacsonyi birtokot Tündérkertté varázsolta, „házatáját ugyanis mindenütt ezzel a kifejezéssel illették (…) sokféle és különleges gyümölcsfái, egzotikus dísznövényei, vulkáni tufából faragott tartókban díszlő virágai és pergolákra futtatott rózsavariációi elragadták a szemlélőt.”* Sajnos azonban 1951-ben -az államosítást megelőzendő- a kúriát és a szőlőbirtokot is Vasvármegye és Szombathely város közkórházának ajándékozta a házaspár.

 

Szolgálati lakás – romló állapot...

1954-ben a ház mégis csak az állam, s a Badacsonyi Állami Gazdaság tulajdonába került. A két pincerészt azok jellegének megfelelően használták, a felső szintet pedig szolgálati lakásokká alakították át. Sajnos senki nem foglalkozott az állagmegóvással, az épület évről évre egyre elszomorítóbb látványt nyújtott.

 

Felújítás felújítás hátán

A mai tulajdonos, a Tompos család 1985-ben vásárolta meg az igencsak elhanyagolt állapotban lévő egykori villát. Megkezdődött a felújítás, és bár sok időbe és nagyon sok munkába telt, de 1988 nyarán megnyitott a VÍG BACCHUS FOGADÓ névre keresztelt vendéglő és borozó.

Az azóta eltelt több mint 30 év során folyamatosan épült-szépült a ház és környezete, ma már egy csodás panorámájú terasz is várja a vendégeket, a külső borospincében pedig egy igazi különlegességet alakítottunk ki: BORBARLANG VINOTÉKA néven. A Vinotéka nem más, mint magyar - nagy választékban badacsonyi - palackozott borokat bemutató, kóstoltató és árusító borszaküzlet.

 

Georgina vendégháza 2.0.

A villaépület egy része és a nyári lak a 2010-es évek elején teljes belső felújításon esett át, és immár különleges bútorokkal, egyedi berendezéssel, csodás panorámával várják nyaralni és pihenni vágyó vendégeiket a GEORGINA lakosztály, a NEFELEJCS, RÓZSA és LEVENDULA apartmanok, valamint egy kis stúdióalakás, a THE BEACH HOUSE. Időközben felhagytunk a vendéglő-borozó üzemeltetésével, így mára ismét csak vendégházként üzemel a BACCHUS, akárcsak a múlt században, a régi tulajdonos, Szegedy Georgina idejében.

 

 

* Idézet Kelbert Krisztina: Dr. Pető Ernőné Szegedy Georgina c. könyvéből. Ha érdekli Gina fordulatokban gazdag élete és munkássága, nálunk a teljes könyvet el tudja olvasni vagy meg is vásárolhatja azt.